Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Német kísérleti páncélosok

2013.05.04

VK 31 Leichte traktor

vk-31-leichte-traktor.jpg

 

Egy tisztán kísérleti jelleggel készült jármű, mely sem páncélzat sem fegyverzet terén nem volt alkalmas katonai szolgálatra, legalábbis nem jobban, mint a franciák 1. világháborúból megmaradt Renault FT-17-esei. Tulajdonképpen egy kísérlet volt a későbbi harckocsikhoz, már ami az alváz kialakítását, illetve a harckocsi rendszereinek elhelyezését illeti.

VK 3001(h)

vk-3001-h-.jpg

Szintén kísérleti jellegű terv, mely gyakorlatilag a Pz3-as alvázára szerelt Pz4-es felépítményt takart. Ez volt a pályaműve a Pz3-asokat gyártó cégnek. Csupán pár prototípus készült belőle, sose került harci helyzetbe.

VK 3001

vk3001.jpg

Egy érdekes jármű, mely egy hosszabított, hibrid alvázon alapuló, nagykaliberű löveggel felszerelt harckocsi volt. Toronykialakítása már erősen emlékeztet a későbbi Tiger és Panther modellekére. Nem tudni, hány példánya létezett, egyesek szerint sosem jutott tovább a tervrajz-fázisnál.

VK 3001 Sturer Emil

vk3001.png

Bár a VK3001 típusjel szerepel a nevében, csak annyi köze van a többi VK3001-eshez, hogy ez is egy kísérleti platform volt, méghozzá nagykaliberű, hosszúcsövű páncéltörő lövegek számára. Az egész egy meghosszabított Pz4-es alvázon kapott helyet, a Nashorn-hoz hasonlóan az alváz hátuljában. A Sturer Emil félelmetesen harcjárműnek bizonyult, nem került sorozatgyártásra. Minden létező példánya a keleti, szovjet fronton harcolt a háború során.

VK 6501

vk-6501.jpg

Egy meghosszabított és megerősített alvázú Pz4-es, mely a későbbi Nashorn és Hummel önjáró lövegek számára volt hasznos tapasztalatok forrása...

VK 1602 Leopard

vk1602--2-.jpg

A VK1602 Leopard egy áttervezett Pzkpfw 2-es volt, melyre az Sdkfz Puma tornyát szerelték. Az így kapott könnyűtank remek felderítő volt és hála erősített fegyverzetének, képes volt megvédeni magát, bizonyos keretek között... Nem került sorozatgyártásra, elért eredményei dacára sem, hiszen a könnyebben legyártható kerekes járművek is képesek voltak ellátni a felderítési feladatokat.

VK 3002

vk3002.jpg

Mikor a németek elősször találkoztak a szovjet T-34-es tankokkal, nem nagyon volt olyan járművük, amit szembeállíthattak volna vele, így a német hadvezetés igényt jelentett be egy ezen kritériumoknak megfelelő járműre. Ennek eredménye ez a gép, mely a T-34-es szinte pontos mása, annyi különbséggel, hogy német 75mm-es ágyúval látták el. A terv, a gyűlölt szovjet géphez való hasonlósága okán, nem került elfogadásra, ennek ellenére tény, hogy ő volt a Panther előfutára.

VK 4501(h)

vk-4501-h---2-.jpg

A Henschel cég pályamunkája a Tiger-re. Toronykialakításban hasonló a Porsche cég tervéhez, a torony elhelyezése azonban más. Mint nyertes pályamű, ennek alapján, kisebb módosításokkal, kezdték meg a Pz6 Tiger-ek sorozatgyártását.

VK 4501(p)

vk4501-p-.jpg

A Porsche cég pályamunkája a Tiger-re, mely nem került elfogadásra. Elsőre meghökkentő a gép felépítése, tény, valószínüleg ezért utasították végül el. Ennek ellenére, némi módosítással, belőle származik a Ferdinand\Elephant páncélvadász, mely a maga nemében igen hatékony volt.

VK 4502

vk4502-p-.jpeg

vk4502-p2-.jpg

A Porsche cég pályamunkája a Königstiger-re. Mivel a cég okult a Tiger-pályázat tapasztalataiból, rögtön két változattal is pályázott. A sors fintora, hogy egy harmadik változata nyert és került sorozatgyártásra. Ferdinand Porsche korát megelőző zsenialitása jól tükröződik ezeken a terveken, figyelembe véve, hogy mindkét változatnak sikerült működőképes prototípusát legyártani...

E-5 Rutscher

sdkfz-e-5-rutscher.jpg

A német hadsereg számára tervezett új fegyversorozatok közül a Rutscher egy kicsi, gyors, könnyű páncélvadász lett volna. Természetesen sosem készült el egyetlen prototípusa sem, így nem tudni, mennyire lett volna sikeres jármű, mindenesetre iker lövegei igen figyelemreméltóak...

E-10

sdkfz-e-10.jpg

Szintén páncélvadász terv, melynek érdekessége a speciális alvázkialakítás volt. A tervek szerint a gép törzse fel-le emelhető lett volna, így támadáskor "lehasalva" kisebb célfelületet jelentett volna, míg ő maga pontosabban célozhatott. Működésben a svédek Stridsvagn S-harckocsijához hasonló lett volna.

E-25

sdkfz-e-25.jpg

A Hetzer és a Jagdpanzer IV szerelemgyermekének tekinthető harcjármű, mely erős fegyverzete mellett kis profiljával igen érdekes színfoltja lehetett volna a harcmezőknek.

E-50 Jagdpanzer

sdkfz-e-50-jagdpanzer.jpg

A Jagdpanther felváltására tervezett szörnyeteg nem túl kifinomult megjelenésű lett volna ugyan, ám nagykaliberű ágyúját úgy tervezték meg, hogy a Tiger és Königstiger kaliberű esetleges ellenséges páncélosokat is gond nélkül kilőhesse.

E-90\E-100 Crocodile

sdkfz-e-90-crocodile-i.jpg

sdkfz-e-100-crocodile-ii.jpg

Ez a szörnyeteg a Jagdtiger-t váltotta volna, ha a háború tartott volna még 2-3 évig, a németek számára kedvezőbb állással. Hatalmas, lassú, de kilőhetetlen gyilkológép, amely elméletben létező kaliberű löveget kapott volna hogy minden létező harcjárművet kilőhessen a világon...

E-50 Panther II

e-50.jpg

A német hadsereg tervezett alap közepes harckocsija lett volna. Terveik szerint a Párduc teljesítményét ötvözte volna a Tigrisek páncélzatával és tűzerejével.

E-75 Tiger III

e-75.jpg

Szintén egy ambiciózus tervezés, mellyel a Királytigriseket kívánták felváltani.

E-100 Adler

e-100.jpg

A Sas lett volna a páncélosok non+ultrája, a Panzerek elitje. Érdekessége, hogy tervként egyike volt annak a három pályamunkának, melyből végül a Maus készült csupán el.

Pzkpfw-VII Löwe

pzkpfw-love--2-.jpg

Az Oroszlán volt a harmadik pályamunka (a Maus és az Adler) mellett. Mivel végül a Maus került sorozatgyártásra, a Löwe megmaradt egy csupán papíron létező járműnek, mivel állítólag sosem készült el prototípusa.