Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráti fogadtatás

2016.12.04

    A hajó ablakából nézve a világűr minden volt csak sötét és unalmas nem. Csillagködök ragyogtak megfoghatatlan messzeségben s sziporkázó zöld, kék, lila vagy éppen vörös színek váltakozó árnyalataiban. S ahol a bársonyos fekete adott mélységet ott is csillagok milliói szikráztak fennen hírdetve az Univerzum fenséges nagyszerűségét s bepillantást engedélyezve az idők kifakult ősi mélységeibe. Fények és színek tánca s szimfóniája volt a panoráma, mit hideg s kihalt űrnek neveznek, egy élettel teli gyönyörűséges kompozíció. Ilyennek látszott az űr hát, kitekintve a csillagbárka vastag ablakán, s ezt a csodás látványt nem torzította a közel hatvan centi vastag üvegacél felület. Ez volt ugyanis a torzíthatatlan igazság, a meghazudtolhatatlan valóság.
    S bár a látkép egy ideje nem változott jelentősen mégsem lehetett megunni. Főleg a rendszer belsejébe tartó utazás végső fázisában mikor a leszállás már megfogható közelségbe került! Ó, igen... Az elülső, orrban elhelyezett egyik kilátóhoz átsétálva egy egészen másik kép bontakozott ki. Egy sápadt, kékes s fehéres világ háttere előtt két szürke hold. Két gazdag bányász-kolónia, a dicső Eravon két fáradhatatlan kisérője, akik nélkül a világ sosem lett volna alkalmas bizonyos életformák fenntartására. Elvégre, egy világ lakhatósága nem abszolút és örök érvényű s nem csak a terraformálás fejlett technikái miatt. Minden azon múlt, milyen lények szemszögéből vizsgáljuk a dolgokat, nem igaz? A Föld gyermekeinek Eravon egy kellemes, üde világ volt, paradicsom a maga nemében, gazdag világ világ. Ám egy Xzur már fintorgott volna a bolygó ökológiája miatt, míg egy Éteri egyenesen megvetette volna. Más világok gyermekei más igényekkel, akik más bolygókat neveznének lakhatónak s édenkertnek. Eravon így a földiek birtokába került minden kincsével együtt...
    Milyen világ is hát Eravon? Igen, az út során rengeteg dolgot meg lehetett tudni róla a számítógépekben tárolt adatokból. Eravonnak két ásványokban gazdag, nagy holdja volt, mindkettő másfélszer nagyobb a Föld holdjánál, a Lunánál. Gazdagságuk táplálta Eravon fejlett s kiterjedt iparát. Eravon pedig másfélszer akkor volt, mint a Föld, s gravitációja is két százalékkal volt csak erőteljesebb. Egyik kontinensét kiterjedt ipartelepek uralták, ahonnét a birodalmi termelés nem kevesebb, mint 10 százaléka származott. S mégis, a világ kellemes volt, mentes a kiterjedt környezetszennyezéstől s gazdag élővilága gyarapodott a behozott fajokkal, melyek könnyedén beilleszkedtek itt anélkül, hogy gondokat okoztak volna az őshonos élőlényeknek. Igazán lenyűgöző világ volt s a maga hétmillió lakójával nem is volt zsúfolt, kereskedelme mellett idegenforgalma is jelentős s fejlett volt, bár a helyi nyelv nem volt éppen birodalmi sztandard, így nehezen érthető akcentust eredményezett. S végül, Eravon felszínén emelkedett egy szentély, egy birodalmi Akadémia, amely kiemelt világgá tette a több száz közül, amik a Birodalomhoz tartoztak. Ráadásul különleges kurzusokat is biztosított, így továbbképzési programjai is híressé tették az Eravoni Cári Akadémiát.
    Időközben a hajó megkezdte lassú ereszkedését a nagyobbik kontinens, a Sztranya Mecsti felé, ahol a csillagkikötő létesült. A világ egyetlen nyílt kikötője, míg a másik csak katonai célokat szolgált s erősen őrizték. Akik vendégségbe érkeztek, azoknak a civil kikötőben kellett behajózniuk s bejelentkezniük. Ő azonban nem aggódott emiatt, mert biztosan tudta, hogy várni fogják! Elvégre, ki merne magára hagyni egy nagykövetet egy forgalmas kikötőben? Csak a bolondok, s ezzel a tudattal szinte elrepült az a másfél óra, míg végül kiléphetett Eravon zöldeskék ege alá.
    A nyílt leszállótér végében egy zöld ruhás nő állt, egyértelműen várva, feszes díszegyenruhája pedig csak kiemelte csinos alakját. Barnás bőrét az eravoni napnak köszönhette, barna szemei pajkos csillogását azonban egészen máshonnan. Jobb szemöldökében apró fém csillant, ahogy felvonta kecsesen ívelt szemöldökét. Sötét, szinte fekete hajában búzaszőke csíkok húzódtak, a hajszálak vége azonban lassan sötétzöldbe hajlott. Ennyi elég volt, hogy tudni lehessen, a nő igen fontos személy, aki előtt mindenki meghajolt vagy lesütötte a szemét, amint elhaladtak mellette. S az igézően bájos hölgy határozott léptekkel előre indult, hogy szétnyílt előtte a tömeg. Nyomában két egyenruhás kísérőjével sem keltett félelmetes benyomást, inkább megnyugtató volt, kedvesség, derű áradt szépségéből s finom mozdulataiból...
    - Anasztázia Theodora Ljudmilla Kerenszkij vagyok! - nyújtotta előre kezét üdvözlésképpen, s finom, de határozott kézfogása csak megerősítette, hogy nem mindennapi személyiség. - Remélem, jól utazott! Én leszek az Ön összekötője itt az Eravonon, amíg Házam vendégszeretetét élvezi... Remélem, nem fogja terhesnek találni a társaságomat, drága barátom!
    Mosolya ellenállhatatlan volt, képtelenség volt vele szembeszállni. S mire a pillanat elillanhatott volna, már elő is került két pohár bennük átlátszó, víztiszta folyadékkal. Anasztázia a magasba emelte a sajátját s vidám tekintettel fejezte be köszöntőjét:- Isten hozott Eravonon, Novaja Moskvában! Na zdarovje!

anastasia.png