Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Messerschmitt Me-410 Hornisse

2013.10.25

    Nos, ez a makett, bár már kissé sérült állapotú, meghatározó számomra, hiszen ez volt életem első makettje! Szerintem már nincs is forgalomban ez a szett, legalábbis nekem nem sikerült ismét ráakadnom sehol sem...

me-410-hornisse--2-.jpg

    A szett szerintem elég korrekt, bár méretarányából adódóan néhol kissé elnagyolt, nem a legrészlet-gazdagabb. Ennek dacára több lehetőséget is kínál, úgy mint összerakható kiengedett vagy behúzott futóművel (tudom, repülőknél ez alap, többnyire), valamint választható az orrba épített fegyverzet. Amennyiben behúzott futóművet választunk és van feles talapzat, úgy arra is lehetőség van felállítani, hiszen a gép hasán van erre egy gyári nyílás.

me-410-hornisse--3-.jpg

    Sajnos, mint már említettem, az én kis példányom sérült, ezért hiányzik egy rotorlapátja és behúzott futóművesre lett átalakítva. A könnyű átalakíthatóság pedig szintén pozitív részlet a modell mellett! Vannak azonban negatívumok is, mint a már említett helyenkénti elnagyoltság! Ezenkívül a motorgondolák beömlői nem hasonlítanak az eredeti gépére, mert az szögletes, nem lekerekített, de ezen még kezdők könnyen túltehetik magukat. Az pedig, hogy sokat kell sorjázni, kinek-kinek megítélése szerint, tapasztalatom szerint ez minden makettnél szinte így van, mégis bosszantó, hogy sok helyen percekig kell az öntési hibákat, sorjákat reszelni, s ha nem figyel az ember, bumm! De hát így szerez tapasztalatot, nem?

me-410-hornisse--7-.jpg

    Az én összerakott modellem (lásd a képeket) az orrba épített páncéltörő gépágyúval került összerakásra, ami nem volt alap ennél a modellnél, hanem harctéri átalakítás. Festésre Európai Luftwaffe egység, inkább a nyugati frontra jellemző kontrasztosabb, amit a ráragasztott matricák is igazolnak (ezek egy francia állomásozású Bf-109 F2\4-hez voltak, de jól illettek erre a modellre is, így rákerültek), bár kétlem, hogy a valóságban ilyen géppel bármely pilóta valaha is megszerezte volna a faroklapáton jelzett 100 "skalpot"...


    Szóval szubjektív véleményem tömören:

+ több lehetőség összerakáskor
+ könnyű átalakíthatóság, javíthatóság

- helyenként "hűtlen" kidolgozottság
- nincs talapzat a dobozban, az külön kell hozzá