Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kolibrik

2011.09.19

    A kolibrik Amerika kis termetű, ám igen feltűnő és csodálatraméltó madarai, melyek evoluciós szempontból az úgynevezett sarlósfecskékhez állnak rokonságban, mégha testalakulásuk igen különböző is. A kolibriknek napjainkban több, mint 500 faját tartja számon a tudomány, s ezek mindegyik elsődleges nektárfogyasztó, azaz táplálékspecialista faj. A kolibrik csőre is ehhez alkalmazkodott kiemelten, hogy a virágok kelyheiből kiszippanthassa velük a nektárt, valahogy úgy, ahogy azt a lepkék is teszik. Ehhez pedig még egy olyan tulajdonságuk alakult ki, mely egyedülállóan csak rájuk jellemző a madárvilágban: az egy helyben történő lebegés képessége!
    Ezeket a kis légi mutatványosokat sokszor emlegetik úgy, mint repülő drágaköveket, hiszen tollazatuk, főleg a hímeké, igen színpompás, irizáló, szemkápráztató! Természetesen színezetüknek is van egy csavarja, mely igen ritka a gerinces állatok körében, ez pedig a "bázisszín". Ez azt jelenti, hogy ha nem megfelelő szögben éri a napfény a tollaikat, azok egyszerű barnák vagy szürkések, ám megfelelő beesési szög esetén tollaik ragyogó színekben csillognak, mely cikázó röptükkel kombinálva egy lélegzetelállítóan szép légibalettet eredményez.
    Mindezen szépségnek és képességnek azonban megvan a maga ára is! Ezeknek a madaraknak a kis test miatt igen nagy gondot okoz a hőszabályozás, így a kihülés elkerülésére rengeteg energiadús táplálékot kell fogyasztaniuk, méghozzá rövid időközönként. Amennyiben ezt nem tudják biztosítani, úgy rövid úton és gyorsa elpusztulnak, akár egyetlen nap leforgása alatt is, így igen érzékenyek élőhelyeik pusztulására, mely nyilvánvalóan a táplálékforrások csökkenését is magában foglalja. Látható tehát, hogy ezek a szépséges apróságok is erősen ki vannak téve az ostoba és korlátolt emberi faj gonosz és kíméletlen hóbortjainak és feleslegesen pazarló hülyeségeinek!

    Néhány érdekesebb tény, kiemelten:
    * Azt mindenki tudja, hogy a kolibrik igazán lenyűgöző légi mutatványokra is képesek, mint az egy helyben lebegés, ami azonban meglepő, hogy mindezen manőverekhez rendkívül csekély számú mozgásmintából válogatnak!
    * A kolibrik több, mint 8000 növényfaj kizárólagos megporzói Észak- illetve Dél-Amerikában, ami bizony nem csekély fajszámot jelent!
    * A kolibrik változatos csőr-repertoárja a tápnövényeik evolúciójának egyenes következménye, azaz a kolibrik mindenkor a növényekhez igazították "eszközeiket".
    * Ezek a kis madarak a sarlósfecskék közeli rokonai, s mint a sarlósfecskék, úgy a kolibrik is a légi vadászat mestereinek számítanak.
    * Mikor a levegőben cikázva vadásznak, a kolibrik szélesre tátják csőrüket, így a repülő rovaroknak szinte esélyük sincs a menekvésre. Ehhez is hozzájön még az a csekélyke tény, hogy a kolibrik alsó csőrkávája lefelé hajlik, így vadászat közben csőrüket 20%-al szélesebbre tudják tátani!
    * Mivel igen aprók, anyagcseréjük eszméletlenül gyors, ennek következményeként rengeteget kell enniük, pusztán azért, hogy ne vesszenek éhen a nap folyamán. Az igen magas energiatartalmú nektárból például a testsúlyuk felét el kell fogyasztaniuk minimum, és ezen túl még rovarokat is fogniuk kell maguknak.
    * Szívritmusuk igen elképesztő, nyugalmi állapotban percenként 600 körüli, repülés közben pedig percenként 1200-1500! Éjszaka azonban 40 C-fokos testhőmérsékletük a felére csökken, szívverésük pedig a percenkénti 36 dobbanásra zuhan vissza...
    * Minden éjjel fenáll annak a veszélye, hogy kimerülnek energiatartalékaik és álmukban elpusztulnak. Ennek elkerülésére még a legforróbb éjszakákon is felborzolják tollaikat, hogy a lehető legkevesebb hőt adja csak le testük míg alszanak.
    * Légi manővereik közben e kis tollpamacsok nem ritkán 10G-s terhelést kénytelenek elviselni, ami bőven elég bármely embernek a biztos eszméletvesztéshez!

    Néhány kép:

colibri001.jpeg

colibri002.jpg

colibri003.jpg

colibri004.jpg

colibri005.jpg