Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Xenológia

2015.01.13

    Xenológia, avagy az idegen élettel foglalkozó "tudományág", rengeteg nyitott kérdéssel bír, mely sok laikusban is töprengést okozhat. Sokan vannak, akik szerint egyedül vagyunk az univerzumban, mások szerint - pusztán matematikai alapon is - nem lehetünk egyedüliek, csupán egy a sok másik közül. Valóban, ez a gondolat már a híres írót, Arthur C. Clarke-ot is megihlette, aki eképpen összegezte a dolgot:"Két lehetőség létezik: hogy egyedüliek vagyunk az univerzumban s hog nem. Mindkettő egyformán rémisztő."
    Vajon létezhet, hogy egyedül lennénk? Aligha, hiszen egyetlen naprendszer egyetlen bolygója csupán a Föld több billiárdszor billiárdszor billiárd másik mellett. Matematikailag, fizikailag, sőt logikailag is, egyszerűen lehetetlen, hogy rajtunk kívül ne lenne más! S valójában ez az egyik dolog, ami létrehozott egy pusztán elméleti tudományt. De hogyan egyeztethető ez össze a többi elfogadott tudományos ágazattal? Milyen ellentmondások és bökkenők vannak vagy merülhetnek fel? Rengeteg, ez szinte bizonyos, ám ne feledjük, minden tudomány ilyen labilis alapon kezdte. Hiszen fizikáról beszélni egy lapos, teremtett föld korában merész és hihetetlen lehetett, mégis, ma már elképzelni sem tudjuk, hogy máshogy is lehetett volna! Olyan könnyű elfogadni azt, amibe beleszületünk, hogy nehéz nyitottan fogadni sokszor az újat, s az ember ráadásul eredendően tart attól, amit nem ismer. Ahogy őseink rettegteg a villámtól s az "ég haragjától", mi úgy félhetünk, tarthatunk más lények lététől, hiszen milyenek is ők? Mit akarhatnak? Miért olyanok vagy mások mint mi? Békések-e vagy csak hódítani akarnak?
    Sokakban elsőként persze az merül fel: Békések vagy nem? Ez sok szempontból jogos kérdés lehet, ám megválaszolni nem egyszerű? Gondoljunk bele abba, hogyha nem is egy véreskezű, militarista néppel futnánk össze, még akkor is rengeteg múlna azon, hogyan vesszük fel a kapcsolatot! Mert ki a megmondhatója annak, hogy ami nekünk a béke jele, az nekik is az-e? Hogyan, mi módon közvetítsük gondolatainkat úgy, hogy ne értsék félre? Egyáltalán mi is a kommunikáció? Mi azt tartjuk, az értelmes lények képesek kapcsolatot teremteni egymással, ám a kapcsolat maga nem definiálható. Egy olyan lény esetében, aki számára a közös-, kaptártudat a természetes miért számítanánk mi értelmesnek? Nem tudunk kommunikálni egyértelműen, mert más vonatkoztatási rendszert használunk. Számukra talán az állati szint jellemzője az egyéni tudat, ahogy mi sem feltétlenül néznénk zseniknek a hangyákat vagy méheket. Ez csak egyetlen buktató. Másik buktató lehet a kommunikáció formája maga is. Mi rádiójeleket használunk, hanghullámokat. De ez nem feltétlenül vonatkoztatható egy másik fajra. Számukra a rádiójel vagy a hangrezonancia bántó lehet, s erre aligha reagálhatnak békésen. Ha pedig van is beszélt nyelvük, nem vagyunk még "királyok". Az "Aliens" lényeinek sziszegése is verbális nyelv volt, mégsem mondana sokat számunkra. Érdemesebb volna-e hát jelekkel kommunikálni? Ábrákkal? Jó megoldásnak tűnik, ha partnerünk képes látni, illetve olyan tartományban érzékelni, ahol mi eme jelekkel kommunikálnánk. Ne feledjük, a látható fény tartománya csak ránk vonatkozik, mondhatni antropoid vonatkoztatási rendszer. Még a földünkön is élnek olyan élőlények, amik más tartományokban érzékelnek mint mi! Miért ne volna ez igaz más értelmes lényekre is? Minden kommunikáció legnagyobb gondja, hogy magunkat vesszük alapul hozzá. Emberi elgondolás, mondhatni, s nem feltétlenül annak a jelét közvetíti, hogy mi értelmes lények vagyunk. "Ha értelmesek lennének, képesek lennének elvonatkoztatni maguktól" gondolhatnák idegen barátaink, talán jogosan. Ezért, hacsak nem olyanok gondolkodás és vonatoztatás terén mint mi, jobb volna, ha a kapcsolat felvételét nem mi, hanem ők kezdeményeznék. Persze, ha erre várunk, gondolhatják, képtelen vagyunk kapcsolatteremtésre, így ez is kétes esélyű dolog, nem igaz?
    Akkor hogyan és miként? vetődnek fel a kérdések. Annyi bizonyos, lassan, óvatosan és lehetőleg indirekt módon, úgymond puhatolózva. S ha sikerül ráérezni valamilyen irányra, jöhet a direkt kontaktus, a kommunikáció, az igazi kapcsolatfelvétel.
    Hogy milyenek is ők? Sokak szerint hozzánk hasonlóak, mivel az emberek szeretik azt hinni, kialakításunk jó, mondhatni követendő példa. Az eszközhasználat éppenséggel indukálhat humanoi megjelenést, de nem garantálja azt, mivel a mi felépítésünk alapvetően hibás. Ettől persze egy brutálisan eltérő megjelenésű lény alkata sem biztos, hogy tökéletes. De milyen is ez az alkat, ha nem olyan, mint a miénk? Számít ez? Lehet rovarszerű, alaktalan vagy ijesztően komplex ugyanúgy, mint ahogyan véresen egyszerű is. Az alak, a megjelenés vajmi keveset számít, csak arra jó, hogy hibás osztályokba próbáljuk belepaszírozni őket. Ha hüllőszerű, akkor "reptiloid"-nak nevezzük, ha rovarszerű, akkor "inszektoid"-nak... De mi végre? Ami hüllőnek tűnik, lehet rovar, s fordítva. Mi a földi evolúció alapján osztályozzuk a földi életformákat, de egy másik evolúció létformáira nem húzhatóak rá ezek a "sablonok". Csak mert olyan, mintha, még nem az! S ez rengeteg biológiai aggályt, problémát sőt buktatót jelent a xenológiában. Elvárjuk, hogy a mi fejlődésünk legyen a sablon, s így humanoid lényt kapjunk. De ez szinte lehetetlen dolog. Ha pedig mást kapunk, mint amit vártunk, az nem lenne-e hatással arra, hogy viszonyulunk hozzájuk? Nem befolyásolná-e a kapcsolatunkat? S ez igaz lehet rájuk is, fordítva, s ez komoly bonyodalmakhoz vezethet el bennünket...
    Ha! Mert mi biztosíték van arra, hogy más lényekkel találkozunk, nem pedig robotszondákkal? Egy csillagutazásainak hajnalán álló népnek egyszerűbb és kifizetődőbb robotokat kiküldeni, hogy felderítsék a dolgokat, veszélyeket, mintha maguk vágnának neki. Végtére is, mi magunk is műholdakat, szondákat küldtünk ki elsőre, nem személyesen vágtunk neki az ismeretlennek. Elvárható tehát, hogy más lények is eképpen cselekedjenek, elvégre ez a leginkább logikus s a legkevésbé veszedelmes módszer. Az élet pedig, legyen bármilyen, él és élni akar.
    S ha humanoidok? Sokaknak rögtön az interraciális, azaz a fajközi kapcsolatok jutnak eszébe. Ez szépen mutat filmen vagy jól hangzik egy regényben, de a valóság bizony más. Ha puszta szexről van szó, az nem különösebb gond, csak alkat illetve "tartozékok" kérdése. Elég ha arra gondolunk, két férfi is képes a szexre, mert az alkati tényezők adottak. De mégha fizikailag lehetséges is lenne ilyesmi, értelme nem volna. Két lénynek biokémiailag ugyanis hasonlónak kell lennie, hogy halvány esélyük legyen kereszteződni, a betegségek oda-vissza terjesztéséről már nem is beszélve. Ilyen hasonló biokémia pedig csaknek lehetetlen ennyi különböző lehetséges világi környezet, anyagösszetétel és evolúciós lehetőség tükrében. Kirk kapitány tehát, bár vigyoroghatna egy Klingon bordélyban, nem hagyhatna félvér kölyköket amerre csak az Enterprise jár. Ez azonban jó dolog is lehet, hiszen a biokémia meghatározza azt is, egy lénynek milyen élettér-preferenciái vannak, s csak azoknak megfelelő vagy olyanokká "idomítható" világokat keres magának. Ez nagyban csökkenti egy agresszív fajjal való konfliktus esélyét, hiszen élőhely-foglalásról nem lehet ekkor szó. Nyersanyagokról már igen, s az is lehet, egy faj pusztán érzelmi okokból szeret másokat letörölni az univerzum színéről. Az, hogy biológiai, ökológiai szempontból hány hozzánk hasonló faj lehet? Sok, kevés, nem számít, mert aligha tudnánk befolyásolni, vagy változtatni a dolgokat. Ha pedig elég jók ahhoz, hogy eljöjjenek értünk, már úgyis mindegy, technológiai, társadalmi előnyük behozhatatlan lenne jelenleg számunkra. A megfázik és kihal dolgot pedig felejtsük el! Ha egy faj elég értelmes ahhoz, hogy utazzon a csillagok között, nyilván gondol arra, hogy betegségek is várják odakint s ezekre fel is készülhet könnyedén. Elég, ha csak robotokat küld előre, nem igaz?
    S most adódik a kérdés: Hány olyan faj van, ami veszélyes lehet technikailag ránk nézve? Létezik egy elmélet, mely több sebből vérzik, mégis szeretik használni, mert nagyon leegszerűsít mindent. Ez az "Angyalok és Majmok" elmélete, mely röviden azt jelenti, hogy egy adott faj vagy szuperintelligens és szuperfejlett (angyalok) vagy primitív és nagyon egyszerű (majmok). A gond csak annyi, hogy az univerzum nem csak ősöreg és kisded, hanem milliárdnyi köztes fázisa is van. Csillagok halnak és születnek folyamatosan, s ennek megfelelően más értelmeknek is folyamatosan kell születniük. Nem lehet csak ilyen csúcs vagy olyan siralmas a fejlettségi állapotuk. Ez nyilvánvalóan és logikusan elképzelhetetlen, ráadásul még a levesbe is beleköp! Miért? Mert ha vagy szuperjók vagyunk, akkor már rég kell, hogy mind ismerjük egymást, ha pedig mind primitívek vagyunk, akkor mindegy, mert a szuperfejlett fajok tudnak rólunk, s ha akarják, azt tesznek velünk, amit akarnak. Ami ijesztő lehetőség, nem igaz?
    Mit tudhatunk akkor biztosan a földön kívüli életről? Nos azt, hogy semmit nem tudhatunk biztosan addig, míg nem szerzünk valós tapasztalatokat, ami vagy jól sül el vagy már késő lesz. Akárhogy is, egy ilyen tapasztalatot előbb azért meg is kellene érnünk, kicsiny fajunk az értelemnek teljesen híján azonban rohamosan rohan a vég felé. S ez fájóan igazzá teszi Einstein szavait: A földönkívüli értelmes élet legjobb bizonyítéka pont az, hogy még meg sem próbáltak kapcsolatba lépni velünk!